Ajánljuk

Időutazás a csoki birodalmában

Szamos Múzeum
Szerző: Gusto
2017/06/18   |   10:49

Egyéves lett a budapesti Kossuth téren nyílt Szamos kávéház, amelynek emeletén csokoládé múzeum is működik. Az évfordulóhoz kapcsolódva újított a cég: válaszolva a látogatói igényekre, interaktív tárlatvezetéssel bővítették a szolgáltatások körét.

Egyedülálló gyűjteménnyel várja látogatóit a Kossuth téren az a kiállítás, amelynek szinte minden darabja a csokoládé történelmének egy-egy állomását idézi meg. A mintegy 4500 kiállítási tárgy több mint 30 éven át gyűlt össze a Szamos család gyűjtőszenvedélyének köszönhetően.

A dobozok, porcelánkészletek, csokoládé öntőformák és egyéb, e területet bemutató különleges tárgyakat S. Nagy Anikó muzeológus rendezte tematikusan kronológiába. Ennek köszönhetően nem csak időutazást tehet a látogató az édes világ tárgyai között, de megismerheti azt a fejlődéstörténetet is, amelynek végeredménye a táblás csokoládé.

Időutazás

Igazi újdonság az a tárlatvezetés, amely a csokoládétörténelem egyes állomásait interaktív módon mutatja be. Ennek keretében az érdeklődők igazi kakaóbabot, ét-, tej- és fehér csokoládét kóstolhatnak. Megismerhetik, hogy milyen a marcipán csokoládéval mártva, majd egy ismeretterjesztő rövidfilm kalauzol el mindenkit az egyenlítő környéki kakaóültetvényektől a belga feldolgozóüzemekig, az igazi csokoládégyártásig.

A csokoládétúra elmaradhatatlan állomása az 1940-es éveket megidéző édességbolt, ahol pralinékóstoló várja a vendégeket. Az egyórás időutazás leglátványosabb része minden bizonnyal a korabeli gépekkel berendezett csokoládéműhely, ahol csokoládémester önti a táblás édességet.

Itt a túra résztvevői saját ízlésük szerint díszíthetik csokoládéjukat mogyoróval, dióval, aszalt szilvával, vaníliás cukorral, fahéjjal, liofilizált málnával vagy más különleges fűszerrel. Amint a friss csokoládé kikerül a dermesztőből, gondos csomagolást kap, így viheti minden látogató magával a saját kezűleg díszített édességet.

Sehol máshol nem látható különlegességei a kiállításnak azok az alkotások, amelyek a Szamos marcipánműhelyében készültek: a 78 kg marcipánból formázott Szép csokoládéslány életnagyságú szobra, amelynek elkészítését Jean-Étienne Liotard festőművész a drezdai Zwingerben látható alkotása ihletett, valamint a 36 kg marcipánból készült Parlament, amely az eredeti méretarányos, kicsinyített mása, és az ugyancsak marcipánból készült koronázási ékszerek másolata.

Legolvasottabb
Az útkereső messiás
Van azonban egy másik fele is a Szepsy-sztorinak.... Tovább »
Mit keres a syrah Somlón?
2006-ban volt az első (szűz) szüret, azóta böki sokak szemét. ... Tovább »
Megnyitott Budapest legnagyobb borbárja
Ló és zsiráf, Buddha és dzsungel.... Tovább »
Bordeaux-ban már lopják a szőlőt, olyan katasztrofális az évjárat
Mindenki pánikol, az irigység és féltékenység mérgező levegőjét szívjuk.... Tovább »
Legolvasottabb
Az útkereső messiás
Van azonban egy másik fele is a Szepsy-sztorinak.... Tovább »
Mit keres a syrah Somlón?
2006-ban volt az első (szűz) szüret, azóta böki sokak szemét. ... Tovább »
Megnyitott Budapest legnagyobb borbárja
Ló és zsiráf, Buddha és dzsungel.... Tovább »
Bordeaux-ban már lopják a szőlőt, olyan katasztrofális az évjárat
Mindenki pánikol, az irigység és féltékenység mérgező levegőjét szívjuk.... Tovább »
Olvasósarok