Ünnepi dőzsölés a Szamos finomdesszertjeivel

Hosszú időn át az volt az általánosan elterjedt nézet, hogy a marcipán nem más, mint ehetetlen dísz a torta tetején, egy deformált, ízetlen hupikék törpike, ami vígan strázsál az ünnepelt éveinek számát mutató krémfelirat mellett. Ez a vélemény mára igencsak megváltozott, a marcipán a deszszertek egyik szemet-szájat gyönyörködtető királya lett, aminek ott a helye az elegáns luxushotelekben, igényes kávézókban vagy éppen a karácsonyfa alatt is. A marcipán és a belőle született finomságok hazai prófétája a lassan hungarikummá váló Szamos Marcipán, a családi vállalkozás keretein belül már a harmadik generáció tevékenykedik a marcipánrózsák, finomdesszertek, fagylaltok és sütemények édes világában.

Forró csokoládé alatt a legtöbb helyen meleg kakaót értenek, amire nagy kegyesen (plusz hatvan forintért) nyomnak még egy kis használat előtt felrázandó tejszínhabot. Ha lehetőségem nyílik rá, mindenhol kipróbálom a forró csokit, sosem tudok ugyanis szabadulni attól a reménytől, hogy egyszer valóban csokoládét, nem pedig vízzel nyakon öntött kakaóport fognak elém rakni, amit nyugodtan ráfoghatok a nyuszira is. Ezúton jelenteném be, hogy hő vágyam végre teljesült: a Szamos Böszörményi úti cukrászdájában ezüsttálcán érkezett a sűrű, illatos forró csokoládé, mellette külön tálkában a tejszín, kis kancsóban a meleg tej, kísérőül pedig egy pohár szódavíz.

Megalkuvásnak tűnik, de ha sima kakaót kaptam volna, akkor sem elégedetlenkednék, mert egy órányi ücsörgés ebben a budai ékszerdobozban mindenért kárpótol. A pihenésre, jókedvű traccspartira (és mértéktelen hízásra) csábító, nosztalgikus hangulatot idéző környezet már belépéskor azt sugallja, hogy „mert megérdemlem” felkiáltással bevetődjünk a csodák közé, és ki se jöjjünk karácsonyig, nehogy elmulasszunk valami ünnepi újdonságot. Persze gyönyörű a berendezés (szezonális díszítéssel), megkapó a hangulat is, de az igazi élményt a boldogsághormont már látványukkal is termelő desszertek jelentik.

Minden szabad felületen ínycsiklandozó édességek sorakoznak: marcipánrudak, élethű figurák, különleges sütemények, a krémestől az Esterházy-tortáig. A maradék helyet a finomdesszertek sokasága tölti ki, a polcokon és a pult mellett a meleget jobban tűrő egyedek laknak, az olvadékonyabbaknak speciális „pralinékirakat” jár, amit legalább annyi ideig lehet csodálni, mint Michelangelo Dávidját. A fehér csokoládés karamellcsigával, a goromba körte névre hallgató mandulanugáttal, a mézgrillázzsal, a fekete tea trüffellel és társaival csak egyetlen óriási probléma van: lehetetlen közülük választani. Ha mégis sikerül dűlőre jutni a hűtőpulttal, és hetvenről mondjuk tízre szűkítjük a csomagolandók körét, még mindig ott vannak a többiek, mint például az új nürnbergi desszertcsalád, a Biber, amiben a marcipánt mézeskaláccsal kombinálják. (A hagyomány szerint Nürnbergben készítik a világ legjobb mézeskalácsát, innen a név.) Akinek a sima mézeskalács-marcipán kombináció nem elég, annak melegen ajánljuk a párizsi krémmel, illetve különböző dzsemekkel is megbolondított, majd csokoládéban megfürdetett darabokat, ezek alig néhány hete kerültek a boltokba.

Az addigi (meglehetősen édes) tapasztalataim után interjúalanyaimnak, Kelényi Szamos Gabriellának és Pászti Balázs kereskedelmi igazgatónak nem kellett sokáig vesződniük azzal, hogy elmagyarázzák, mitől annyira különleges a Szamos Marcipán, miért terjeszkedik és fejlődik rohamosan a tizenkét éve alapított, kft-formában működő vállalat. A legtöbb sikertörténethez hasonlóan, kezdetben a Szamosról sem lehetett sejteni, hogy ekkorra vállalkozássá növi ki magát, hiszen – ahogy tulajdonosai szinte szlogenszerűen hangoztatják – egy rózsából indult ki az egész...