
Hatalmas hírveréssel nyílt meg pár hónappal ezelőtt Budapest első dizájncukrászdája, a Sugar Shop. A sajtóból még az is megtudhatta, hogy itt nyalóka alakú székeken ücsörögve ehetjük meg az önkiszolgáló fagyizóban összeállított napi kalóriaadagunkat, aki életében nem járt még Újpest közelében. Természetesen mi sem hagyhattuk ki, hogy megnézzük, milyen az, ha egy muffin malacarcú, ha a szemgolyó gumicukorból van, a torták pedig olyan műalkotásnak tűnnek, amit bűn megenni. Elmentünk, kóstoltunk, értékelünk.
A fővárosban lakók jó részének sosem akad dolga a központtól igencsak távol eső Újpesten. Így aztán, ha nagy ritkán odatéved az ember, jól teszi, ha rászánja az időt a szemlélődésre és a kóstolgatásra, nemcsak csípőből bemondja a már bevált gouda sajtos pogácsát meg a klaszszikus málnás-túróst. Persze a környékbeliek nyilván eddig is ismerték a lakótelep tövében megbújó Horváth Cukrászdát, amelynek tetejére most új szint került. A ráépítés már ránézésre is igencsak eltér az „alap” hagyományosnak mondható külsejétől. Az alsó szinten továbbra is üzemel a családi cukrászat (ahol egyébként nagyon finom a burgonyás pogácsa, ha fent megcsömörlenénk az édes íztől), viszont ha felmegyünk a lépcsőn, mintha csak egy teljesen más világban járnánk. A hófehér felületeket mindenütt élénk, rikító színekkel kombinálták, a székek nyalóka alakúak, az asztalok üveglapja alatt pedig számtalan „a szádban olvad, nem a kezedben” csokoládédrazsé bújik meg. Az üvegpult mögött első látásra sokszor beazonosíthatatlan, de igen vonzó édességek hevernek, a hátsó, shop rész pedig olyan kincsekkel kecsegtet, hogy magunkra vessünk, ha oda merünk vinni egy gyereket, aki – ha a többiből indulunk ki –, biztosan nem fogja feladni, hogy „Anyuuuu, apuuuuu vehetünk még olyan izét is?” típusú kérdésekkel bombázzon minket.
Az első tíz percben mi is úgy érezzük magunkat, mint a gyerekek, ha nem is visítunk követelőzve, de tátott szájjal forgunk körbe, és hirtelen azt sem bírjuk eldönteni, az önkiszolgáló fagyizóban kezdjük-e a nassolást, vagy essünk neki rögtön az üvegvitrin valamelyik különleges lakójának. Aztán a fagyi úgyis hamar lecsúszik alapon a hátsó rész felé indulunk, ahol első körben választanunk kell, mekkora tégelyben kérjük a jeges finomságot. A tapasztalatokból okulva óva intenénk mindenkit attól, hogy a kék pohárkát válassza, mivel ha megpakoljuk, több mint 850 gramm fagyi fér bele, ami olyan hatalmas adag, hogy nemcsak az ára hallatán (körülbelül 2700 forint) hűlünk el teljesen, de garantáltan nem fogunk fagyit kívánni egész nyáron. Haladó fagyirajongóknak ajánlott a 330 grammot befogadó zöld (körülbelül 1300-ért), átlagos fagyifogyasztóknak a 155 grammos, rózsaszín tégely (körülbelül 600 forint).