Egy szép, kövér csütörtök
Esetleg péntek
Kövér csütörtök, farsang farka, hamvazószerda, torkos csütörtök. Mi van? Furcsa, némely esetben egyenesen bizarr szóöszszetételekkel ismerkedhettünk meg (újra) az elmúlt hetekben egy ígéretes gasztronómiai kezdeményezés jóvoltából.
Mielőtt a torkos csütörtökre kihegyezett kedves olvasó azt hinné, hogy a címbeli kövér elírás, sietek közölni, hogy nem. Van tudniillik kövér csütörtök is. Éppen egy héttel korábban, mint a torkos.
Ahogy a rádióban nyilatkozó néprajzkutatót értettem, az van, hogy a húsvétig tartó negyven napos böjtöt megelőzően, sőt a böjt alatt is több jogcímen, rengeteget lehet még enni. Sorban haladva tehát: a hamvazószerdát megelőző csütörtök a kövér. Ugyebár a farsang vége felé járunk már, és ott az a rengeteg maradék kaja, ne száradjon, ne romoljon ránk semmi, tessék mindent megenni. A népi lelemény egyenesen odáig fajul, hogy az a leány vagy legény, aki ezen a napon hétszer (tehát hétszer) eszik, álmában meglátja a jövendőbelijét.
Aki ezt túléli, annak ott van a sorban következő kedd, a húshagyó. Ezt még én is értem. A másnapi hamvazószerdával aztán, ha a világ nem is, de a farsang véget ér, mint a farsang farka. Az ezt követő csütörtök a torkos. Tulajdonképpen a folklór népjóléti intézkedése: azt a célt szolgálja, hogy a népek kiheverjék a húshagyó kedd okozta sokkot, és - immár a böjt dacára - még egyszer degeszre tömjék magukat.
A torkos csütörtök lett tehát államilag felkarolva, a hagyomány újrateremtésének céljával, március másodikán. A Magyar Turizmus Rt. által közzétett felhívásra olyan éttermek jelentkezhettek, amelyeknek étlapján magyar specialitások is szerepelnek, és amelyek vállalták, hogy ezen a napon féláron adják ételeiket. A jelentkező ötszáz hazai étterem és az esemény nem várt sajtónyilvánosságot kapott, úgyhogy a budapesti éttermek majdnem mindegyike, de a vidékiek jó része is előre foglalt teltházzal indult neki a jeles napnak. Volt, ahol a szervesen fejlődő hagyomány jegyében torkos pénteket iktattak be a nagy érdeklődésre való tekintettel, és volt, ahol az egész hétvégére meghosszabbították a kedvezményes étkeztetést.
Klasszikus magyar finomságok és Gourmet menü
A Gusto a várbeli Cafe Pierrot-ba kapott meghívást az első torkos csütörtökre. Csóka Sándor séf erre a napra készült három menüjéből kettőt kóstoltunk végig a fotós kollégával: a Klasszikus magyar finomságokat (féláron: 4900 forint) és a Gourmet menüt (féláron: 6995 forint).
Elegáns és változatos szervizen kapjuk szép sorban a két menüt. Az egyik előétel a Libamáj trilógia: libamáj brőlée, libamájpástétom és rostonsült libamáj. Eltalált adag, így a többi fogás is egyenlő esélyt kap. A rostonsült szépen omlik, a brőlée krémesen szunnyad a kéreg alatt, még meleg a pirítós, amikor rákenem a mousse-közeli pástétomot.
Evés közben a lehető legszúrósabb tekintettel viszonyulok a kolléga Gourmet menüjének nyitóeleméhez, a szarvasgomba rizottón pihenő, rózsaszínűre sült, zsenge kacsamellhez. Célt érek, megtörik, és félúton cserélünk. A rizottó ellenállása éppen megfelelő, a kacsamell tényleg zsenge, a bőre pedig elegánsan ropogós. Nem beszélünk.
Az én menüm egy levessel több, mint a másik. A gyöngytyúk esszencia igazi gyógyleves. Nekem a Mangalicaborda fokhagymás tepsis burgonyával, fűszermártással következik, a kollégának pedig a Válogatás tengeri halakból koktélparadicsom raguval, rostonsült fiatal zöldségekkel és mediterrán burgonyával.
A mangalica a krumplival igazi rusztikus ínyencség, intenzív ízei esetemben szépen ellenpontozzák a könnyed tengeri válogatást, melyben rák, lazac, vörös tonhal és ördöghal kaptak lehetőséget. A desszert Jászsági sütőtöktorta mogyoróméz habbal, a másik menüben pedig Créme brőlée. Egy dolgos csütörtök méltó befejezése mindkettő.