Aki segíthet Yamaokának, örvendhet. Yamaoka közkedvelt képregényfigura Japánban: egy kulináris képregény-sorozat főszereplője, aki már több mint húsz éve folyton a világ legjobb menüinek nyomában van. Rendszeresen segít neki egy-egy szakács is, méghozzá a való élet hírességei közül. Yoshii Ryuichi igencsak büszke arra, hogy többször bekerült már a sorozatba, ez is a népszerűségét bizonyítja. Ami annál is érdekesebb, hogy a szakács nem is Japánban, hanem Sydneyben vezeti éttermét.

Yoshii Ryuichi Nagaszakiban született 1962-ben. Gyerekkorában tanár szeretett volna lenni, az édesapja azonban szakács volt, a családi vendéglőt vezette, s három szóban intézte el a pályaválasztási problémát: „Szakács leszel, fiam”.

Így történt, hogy a kis Ryuichi már nagyon fiatalon kiváló sushimesterek kezére került, akiknél hosszú-hosszú éveken át tanulta a haltudományt. Mindenekelőtt megismerte a valódi minőséget: melyik hal melyik tengerből, milyen évszakban a legjobb. Több száz halról tudja, melyiken hol látszik a frissesség (a tintahal például akkor friss, ha a szeme körüli rész kék, a garnélarákot nem szabad megvenni, ha a feje és a farok rész között már rés keletkezett). Pontosan tudja azt is, melyik fajtát mennyire szabad frissen készíteni, illetve mennyi ideig kell pihentetni. A tonhalat érlelik, mint a steaket: egy 150 kilós tonhal például egy hétig érlelődik, mielőtt sushi vagy sashimi lesz belőle. Egy 2-3 kilós lepényhal viszont hat óra pihenés után a legjobb. (Japánban igen sok halféle élve érkezik a piacra.) 

Yoshii éveken át tanulta a halbontás és -vágás művészetét is, melyhez az igazi sushimester a szamurájkardhoz hasonló, különleges rétegelt acélból csináltat kést (legkevesebb két év telik el a megrendelés és a szállítás között, a kés minimum 6 ezer ausztrál dollárnak megfelelő öszszegbe kerül, de ennél sokkal drágább is lehet). A nap természetesen a késélezés szertartásával kezdődik, a pengét minden vágás után le kell törölni. A vágás mindig egyetlen jól irányzott mozdulat, amely után olyan felület marad hátra, mint a márvány: hideg és kifogástalanul sima.

Yoshii Ryuichi Japánból Ausztráliába vándorolt át, ahol Sydney belvárosában nyitott éttermet Yoshii Restaurant néven. A New York Times szerint - nem kis konkurencia mellett – ő Sydney legjobb „sushiséfje”, az ausztrál Groots étteremkalauz szerint pedig a város legjobb japán éttermét vezeti (ahol „a város” lassan a világ legérdekesebb gasztronómiai központjai közé tartozik).

A „sushiséf” persze amerikai ízű leegyszerűsítés: a sushi és a sashimi fontos dolog, de a japán csúcskonyhának csupán egyetlen szegmense. A legnagyobb szakácsmesterek kaizeki-menüket kínálnak, ami tulajdonképpen a ma ismert európai degusztációs menük őse, s aminek az összeállítása rendkívül összetett felkészültséget igényel.

A menü szigorúan követi az évszakokat – vagyis minden a lehető legfrissebb, legjobb minőségű. Ebből következik az igen enyhe fűszerezés: ahol ennyire friss és jó az alapanyag, ott mindennek az eredeti ízét kell megőrizni, érvényre juttatni. S hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, a japán konyha mind az öt érzék gyönyörködtetésére törekszik: fontos a szín, az illat, az állag, még az étterem akusztikája is. Yoshii Ryuichi szerint az ételhez a szép tányér és a szép tálalás ugyanúgy hozzátartozik, „mint szépasszonyhoz a különleges ruha”. Éttermében 800 dolláros tányérokat használ, ha úgy tetszik, minden egyes ételnek „más ruhája” van. Családja tizennégy generáció óta porcelánkészítéssel is foglalkozik, így minden egyes darabhoz személyes kapcsolat főzi őket.